APÁINK SÍRJÁNÁL

Magányosan lépkedek a sírok között

a csendes éjszakában,

szomorúan keresem a szavakat

a megkopott fejfákon,

sok család fájdalmasan hirdeti

utolsó panaszát,

ki volt a legjobb anya, apa és csecsemő

ezen a Világon…

Sikolyok ezreit hallom a lelkem mélyén,

miközben elhaladok a ravatal

mellett a sötétben,

a fülembe csengenek a pap szavai,

mely szerint: az erőszak olyan mező,

ahol csak korhadt virág terem…

Lassan lépkedek tovább a kábult csendben,

lábaim mély nyomokat hagynak

az eső áztatta talajon,

sok száz fejfa kérdőn mered rám,

s szinte hallom türelmetlen kérdéseit:

Miért pont mi fekszünk itt,

miért nem maradhattunk még

ezen a szép Világon…?

Mélyen a föld alatt hevernek

a mára már rég lecsupaszított emberi csontok,

csak a márványlapra vésett nevek

emlékeztetnek rá, hogy kiket rejtenek

az itt-ott beomlott sírok…

Ugye milyen nagy a csend és a nyugalom?

Itt megférnek egymás mellett a szegények

 s gazdagok, beosztottak és főnökök,

ellenségek, barátok, hívők és a bűnözők…

Nem dúl maffiaháború,

nem veszekednek a jobb helyekért,

nem szednek védelmi pénzt,

nem ölnek meg senkit, hisz úgysincs

már miért…

Mennyi, mennyi bánat tolong

ebben az emberi temetőben,

mennyi könnycsepp csillogott már

a sok gyertya fényében.

Emlékszem még úgy 20 éve lehetett,

mikor karácsony éjjelén

oly boldogok voltunk,

gyermeki lázzal lelkünkben

a zárt ajtók mögött

egy angyal csengetésére vártunk.

Csak pár perc és boldogság hófehér madara

röppent szívünkből az égig,

az ajándékok forró öröme után

együtt énekeltünk szüleinkkel, úgy éjfélig.

Apám szólt és félrehúzott

a csillogó fenyőfa mellől egy szürke sarokba,

amit ott mondott, gyermekfejjel

még nem értettem, s talán még nem is érdekelt

sokat érő mondandója.

Évek múlva először gondoltam a szavakra vissza,

s úgy érzem talán ma már megértettem,

csak azt sajnálom igazán, hogy nem

köszönhettem meg, hisz jó apám már

nincs mellettem…

Sírjánál mindig eszembe jutnak

édesanyám aggódó szavai, s magam előtt látom,

mikor a szomorú könnyek megjelennek a szemében,

„soha ne feledd el apád szavait, bármi is történik,

mindig élj ezek szellemében.”

Gyere anyám átölellek…

kérlek gondolj most a szeretetre,

boldog pillanatokat hozó karácsonyra

és az ölelés közben én is érzem,

ahogy forró könnye tűzpiros arcomat mossa.

Édesapám igazad volt! A szeretet és a béke

a legfontosabb dolog a világon,

csak így élhetsz igaz életet…

 és e szavakra emlékezve nézem szomorúan

 a fejlődő virágokat a sírodon…

Lassan magam mögött hagyom a gyász

 földi megnyilvánulását, a fájdalmat, apám sírját.

De tudom, talán nem is sokára az én koporsóm

fedele tompítja majd a rázuhanó föld kopogását…

Oldal: Pokol: Apáink sírjánál
Üdvözöllek a Mennyország és a Pokol határán, az én Világomban! - © 2008 - 2025 - mennypokol.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat