IGAZ SZERELEM
Igaz szerelemnek
verőfényes nappalán,
a fiú belépett a bárba
s szemébe nézett a lány.
Szó alig hangzott,
csak fürkészték egymást némán,
még nem értettek semmit,
csak szivük vert hevesen, szaporán.
A fiú alig leplezetten bámulta
a Nő csillagokkal fénylő szemeit.
Ő pedig zaklatottan várta, mikor
a srác kezeitől az ajtó végre megnyílik.
Éjszakákon át álmodoztak
egymás perzselő érintéséről,
gyermekarcú angyalok
nézték Őket a Mennyekből.
Teltek a napok, lassan
feloldva köztük a kínzó távolságot.
Arcra adott félő csókokkal
köszöntötték a Holdat, s Napot.
Hosszú ideje azt hitték,
tudják mi az Igazság,
de rádöbbentek: amit most éreznek,
csakis az lehet a híres Boldogság.
Ma már hosszú, mézédes csókokkal
borítják egymást, minden pillanatban,
Igaz szerelemnek verőfényes évei
együtt érik Őket Örökké,
Édes gyermekükkel a karjaikban…